Régen írtam,régen írtam...de ha egyszer nem volt idő,ihlet,kedv stb...lehet választani...

“Aki meg akar tenni valamit, talál rá módot, aki nem, az talál kifogást.”
(Stephen Dolly)

Mielőtt ezt más írta volna ide be,csak szólok,hogy képes vagyok én is szembenézni önmagammal...
Majd most igyekszem pótolni a hiányosságokat.

Kezdeném egy gyönyörű nappal decemberben,mikor a szokásos angolos időjárás dominált,azaz szürkeség,köd,eső és zavaróan magas páratartalom.Ez pár nappal a hazautam előtt volt,ültünk az irodában és a következő napok programjait terveztük,miként foglaljuk le a kicsik agyát az oviban,mielőtt szétkapkodnak minket idegileg:)3 napról volt szó,mert már kiadták az iskolák és az ovik a szüneteket,de sok szülő még inkább berakta a gyerekeket felügyeletre...azért ez durva,mi végigrosszalkodhattuk anno az egész szünetet.Én boldogan mondtam,hogy hihi nekem csak 2 nap szenvedés,mert 23án megyek haza.Ekkor Julie megkérdezte Julient,hogy mikor megy a vonatom pontosan...Julien meg nézett,mert teljesen kiment a fejéből az egész,pedig már egy hónappal előtte odaadtam neki a papírt,hogy mit foglaljon.Még jó,hogy Julie rákérdezett...persze így a közeli foglalás miatt jóval drágábbak voltak a jegyek,de a szervezet fizette.Ha jól emlékszem,hazafele nem volt semmi gond az úttal,leszámítva,hogy nem várt senki a reptéren brühühühü...najó 2-3 perc múlva megvolt a fogadtatás,de na...így kell várni a messziről jött ember lányát??? :D De túléltem,na.

Szóval legalább Julien olyan vonatot foglalt ténylegesen ami jó helyre vitt...ez azért mindenképpen nagy dolog hozzá képest.
De attól még néha egy kanál víz még mindig csábító megoldásnak tűnik az összes létező problémám kezelésére. :)
Az otthoni dolgokat nagyon nem is részletezném,hiszen a kedves törzsolvasók és többiek -akik nem regisztrálnak,hogy lássam a kis pofijukat ebben a menüben,de úgyis tudom,hogy olvassátok kis szemetek,csak kerülitek az interaktivitást:)- ti örvendeztettetek jelenlétetekkel.